MIK Klubest emlékeztető 20101209 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Sztranyák József   
2010. december 11. szombat, 00:00

Egy krónikás feljegyzései

2. rész

Ezt követően a képzés befejezése után, klb 20101209

 

 

 

Váltottunk a hagyományos Klubestre, ahol közel egy évtizedes (két év megszakítással) hagyományaink szerint, fontos üzleti tanácsadás, kommunikáció, majd kötetlen beszélgetés és a végén "haverok, buli, Fanta" következett.

Az iszonyúan meleg helyiségből kitódulva egy rövid végtag átmozgatás az előre megtervezett ütemben FHB / és az ingatlanszakma egyik új együttműködési lehetőségét ismertetteKrakk József régi klubtársunk (aki még az újak közül nem ismerte volna.

Az előadásból megtudtuk, hogy az FHB jelenleg két újdonságnak számító konstrukcióval áll az ingatlanfinanszírozásban érdekeltek partnerek részére.

 

Az egyik az Időskori jelzálogjáradék, amikor törlesztő részlet nélkül tudnak a 60 éven felüli ügyfelek forráshoz jutni. Ezzel a megoldással meg tudják valósítani saját terveiket, de képesek segíteni családtagjaikat is. A korosztályból sokan, ingatlan cserével próbálnak pénzhez jutni, de a piac nem képes ezt az élethelyzetet kezelni. A másik fő irány, mikor korábbi terheiktől szeretnének szabadulni. Minden élethelyzetet nem lehet felsorolni, de a lényege, hogy új forrást lehet bevonni az üzletágba, anélkül, hogy az amúgy is túlterhelt ügyfelek újabb törlesztő részletet vállalnának.

A másik új irány a lízing. Ezzel a megoldással, magasabb finanszírozást tudunk elérni a törvényi változásokat követően, valamint csak ebben a konstrukcióban választhatnak az ügyfelek deviza alapú terméket. Jelenleg folyik a lízing üzletág kialakítása, ami egy jó pillanat az új ötletek megvitatására és későbbi megvalósítására. Nagyon fontos előnye még ennek a konstrukciónak, hogy ÁFÁ-s tranzakciók esetén kedvezőbb törlesztési feltételeket eredményezhet, ami támogatja az új beruházásokat.

A jó hangulatú, informatív előadás elsősorban az ingatlanszakma számára nóvum ebben az időszakban, amikor „kvázi” nincs ingatlan finanszírozás, ez az „Időskori jelzálog-hitelezés” azonban újabb finanszírozási eszközt jelenthet.

Ezt követően a meleg dacára nem, hogy csökkent az érdeklődés, hanem fokozódott a Vándor Zsuzsinak a kiírás szerinti Mikulás szerkóban történt megjelenését, követően Habóczky Guszti barátunk is megérkezett Mikulás sapkában.

Legnagyobb meglepetésre Kézdi Zsolt (BHKE) felvezetésében a Nagyobb forgalom és árbevétel, befektetés nélkül! És Jogvédelem – eső előtt köpönyeg! c. prezentációkat nem Ő, hanem vendége Kovács Kata (Generali). A fiatal, csinos előadónő előadásából megtudhattuk: Miért kell, és mit tartalmazhat a Jogvédelem? Ezen belül szó volt részletesen az alábbiakról.

1. Kártérítési jogvédelem
2. Szerződéses jogvédelem
3. Termékfelelősségi jogvédelem
4. Ingatlan jogvédelem
5. Személyiségi jogvédelem (személyhez fűződő jogok megsértése esetén):
6. Munkajogi jogvédelem
7. Szociális és TB jogvédelem
8. Öröklési jogvédelem
9. Büntetőjogi és szabálysértési jogvédelem
10. Gépjármű jogvédelem
11. Általános jogi tanácsadás (évente maximum 2 alkalommal)

A szünet előtti utolsó előadásra, amelynek címe: Terítéken a kormány Otthonteremtési Programja (ezen belül a MIT műhelymunkában készült Bérlői/bérebadói jogviszony, Bérlakás támogatások, Új ingatlan vállalkozási formák Magyarországon Bérlői/bérebadói jogviszony, Bérlakás támogatások, Új ingatlan vállalkozási formák Magyarországon) – Dr. Sztranyák József átengedte Kovács Jánosnak a MIT pénzügyi főtanácsadójának, mivel egy olyan tárgyalásról jött, ahol Ő rendelkezett a legfrissebb információkkal a témát illetően. Érdekfeszítő, rövid prezentációjában kitért az ingatlaniparág és az építő- építőanyag-iparral együtt megvalósítható bérlakás programra, és az azóta eltelt időszakban a témához kapcsolódó finanszírozási lehetőségeket ismertetésére. Kitért természetesen az un. havária esetek és a Bérlakásépítés közötti szoros korrelációra illetve a legutóbbi magyar-orosz kormánytárgyalások egyik várható hozadékára, az un. „vörös iszap” feldolgozásra, amelynek révén elsősorban alapanyag oldalról lehet kedvezőbbé tenni a bérlakásépítést.

Szokás szerint vacsora előtt a Zsákbamacska c. kedvelt programunkhoz érkezve, kiderült, hogy fiatal, csinos, jól felkészült „meglepink” ezúttal elhúzódó minisztériumi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a klubestünkre, viszont így sor kerülhetett Vándor Zsuzsa kolléganőnk jóvoltából egy csere Zsákbamacskára. Többek nagy örömére, így nem kellett az előre meghirdetett időkorlátot túllépni (ami abban a meleg és levegőtlen helyiségben nem lett volna kellemes), Járai Tamásnak (Eurogold Wien) az Aranyról, illetve ilyen krízis időkben annak felhasználásáról szóló előadásával.

Az est hátralévő részében a képzésre érkezett kollégák és előadók eltávoztak és legjobb szokásaink szerint sorkerült számos ízletes vacsora elköltésére, de ami ennél fontosabb, tartalmas baráti beszélgetésekre, üzleti, két- és többoldalú eszmecseréken kívül, olyannyira, hogy a személyzet felötözve várta, hogy Mi, akik jól éreztük magunkat, elhagyjuk az éttermet.

Krónikás